2019-ben is DuoDay

Mindenkinek ismerős a kérdés; „Mi leszel, ha nagy leszek?” Gyermekként határozottan válaszoltuk; tűzoltó, tanár, pilóta… Valakinek minden feltétele adott, hogy olyan pozícióban dolgozzon, amelyre vágyott, valakinek ez nehezebben sikerül. Nem szabad viszont elfelejtkeznünk azokról az embertársainkról, akiknek az egészségi állapotuk lehetetlenné teszi, hogy az álommunkájukat végezzék.

 A Munkaerőpiacon Maradás Egyesület 2018. után, idén is célul tűzte ki a fogyatékkal élők munkaálmainak megvalósítását, így nagy örömünkre szolgál 2019-ben ismét megrendezni a nagy sikerű Duo Day-t, melynek során a fogyatékkal élők egy egész napot tölthetnek el álmaik munkahelyén és megismerhetik a vágyott munkakörüket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Salva Vita Alapítvány partnereként 2019. májusában a Munkaerőpiacon Maradás Egyesület öt megyében (Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Veszprém és Somogy megye) rendezi meg a „Neked Munka, Nekem Álom” napot. A program során a megváltozott munkaképességűek és fogyatékkal élő pályázók határozzák meg, hogy milyen munkakörben próbálnák ki magukat egy napra, az Egyesület munkatársai pedig megtalálják a munkáltatókat és megszervezik az álomnapot!

 

Amennyiben szívesen kipróbálnád álmaid munkakörét, küldd el a neved és telefonszámod a következő címekre:

• Győr-Moson-Sopron megye – Bakos Réka – bakos.reka@mpme.hu

• Vas megye – Gerencsér Enikő – gerencser.eniko@mpme.hu

• Veszprém megye – Molnár András –  molnar.andras@mpme.hu

• Somogy megye – Stromájer Gábor – stromajer.gabor@mpme.hu

•Komárom-Esztergom megye Ányos Szonja – anyos.szonja@mpme.hu

 
2019-ben is DuoDay